Én-féle blog
A periódusos rendszer érdekel?
Nyílt levél
Kedves dr.Pósfai Gábor ig.úr!
Van Békéscsabán egy ingatlan, mely a helyi Földhivatalban - 2002-ben - Hajléktalanok Átmeneti Szállása néven szerepelt.Az Önkormányzat Vagyonkezelő Irodájának vezetője megerősítette ezt 2002 - 2003-ban.Az ingatlan igazgatója ugyanekkor napisajtóban úgy nyilatkozott - dr.Csereiné Árgyelán Anna - , hogy az ingatlan "alig több, mint éjjeli menedékhely".Békéscsaba jegyzője a Csabai mérleg nevű önk.-i kiadványban szintén Hajléktalanok Átmeneti Szállásának állapítja meg a térítendő díját, mely korábban 50,-Ft/éj, majd 100,-Ft/éj összegű lett.
Mivel igen súlyos visszaélések történtek ebben az ingatlanban, ketten, I. és II. rendű felperesek Bírósághoz fordultak.A Bíróság (dr.Sztán Edit bíró) 2004. nov.-ben azt a végzést hozta, hogy panasznak van helye a jegyzőnél.
2005.februárjában Osgyán Mária Magdolna lakót Sonkolyné Kovács Klára személyzet mentővel vitette el pszichiátriára azért, mert írni készült a jegyzőnek!
Én levélben kerestem meg dr.Pataki Istvánt, a közigazgatási hiv. vezetőjét - milyen jelleggel üzemel Bcsaba, Gyár u. 16.?
Mivel megnevezett ingatlan alig több ténylegesen, mint éjjeli menedékhely, meg kell kérdeznem Önt: szerepel-e ez az ingatlan az ORSZI nyilvántartásában?
2005. dec. végén a Miniszterelnöki Hivatal azt a választ adta kérdésemre, hogy Bcsaba, Gyár u. 16. az Alapító okiratában szereplő feladatának mindenben megfelel.Tudja-e Ön, hogy ennek az ingatlannak - ellentétben a Földhivatal és a Vagyonkezelő tudtával - más jellegű Alapító okirata lenne?
Üzenet hozzáadása
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
- Vélt hovatartozás
- (9) - VedeljElek - 2010/09/09
- Nagy bánata van
- (5) - VedeljElek - 2010/09/09
- Régi-új probléma
- (1) - VedeljElek - 2010/09/08
- Szép régi szám
- (3) - VedeljElek - 2010/09/08
- Diákok figyeljetek!
- (6) - VedeljElek - 2010/09/08
Korábbi bejegyzések
Archívum
- 2010 Szeptember
- 2010 Augusztus
- 2010 Július
- 2010 Június
- 2010 Május
- 2010 Április
- 2010 Március
- 2010 Február
- 2010 Január
- 2009 December
- 2009 November
- 2009 Október
- 2009 Szeptember
- 2009 Augusztus
- 2009 Július
- 2009 Június
- 2009 Május
- 2009 Április
- 2009 Március
- 2009 Február
- 2009 Január
- 2008 December
- 2008 November
- 2008 Október
- 2008 Szeptember
- 2008 Augusztus
- 2008 Július
- 2008 Június
- 2008 Május
- 2008 Április
- 2008 Március
- 2008 Február
- 2008 Január
- 2007 December
- 2007 November
- 2007 Október
- 2007 Szeptember
- 2007 Augusztus
- 2007 Július
- 2007 Június
- 2007 Május
- 2007 Április
- 2007 Március
- 2007 Február
- 2007 Január
- 2006 December
- 2006 November
- 2006 Október
- 2006 Szeptember
- 2006 Augusztus
- 2006 Július
- 2006 Június
- 2006 Május
- 2006 Április
- 2006 Március
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): VedeljElek